R É S Z L E T E S   P R O G R A M



Pálóczy Júlia zongoraművész

szóló zongoraestje


Dátum: 2026. június 06. (szombat)
Időpont: 18:00
Helyszín: ANNAVÁR, 7019 Sárbogárd, Zichy János utca 1.

Jegyár: a rendezvény ingyenes, de egyesületi tagsághoz és regisztrációhoz kötött



Fellépő


Pálóczy Júlia

Tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, ahol Kékesi Judit növendékeként mélyítette el zongoratudását. 2014-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Kemenes András és Hargitai Imre irányításával, kamarazenei tanulmányait Wagner Rita és Csalog Gábor vezetésével folytatta, és 2017-ben kitüntetéses minősítéssel szerzett diplomát.

Fiatalon több rangos hazai versenyen ért el kiemelkedő eredményt, majd mesterkurzusokon – többek között Vásáry Tamás, Rados Ferenc és Takács-Nagy Gábor irányításával – gazdagította zenei látásmódját. Nemzetközi tapasztalatait a Philadelphia Young Pianists' Academy kurzusán is bővítette, ahol neves művésztanárokkal dolgozhatott együtt.

Zenei gondolkodásában meghatározó szerepet tölt be a kamarazene, ahol az egymásra figyelés és a finom zenei párbeszéd kerül előtérbe. Művészi és pedagógiai tevékenységében egyaránt fontos számára a közös munka minősége, a zenei igényesség és a folyamatos fejlődés lehetősége.

Pálóczy Júlia · online

Műsor



Hamarosan...



Hozzáadás a naptárhoz
Mentse el az eseményt saját naptárába

A koncerteket követően az Annavár vendégeit kötetlen együttlétre és beszélgetésre várjuk egy pohár bor társaságában.
Az estek így nemcsak zenei élményt, hanem személyes találkozást is kínálnak a művészekkel és egymással.

Tájékoztatás

Az Annavár koncertjeit és kulturális eseményeit az Annavár Baráti Kör Egyesület szervezi.
A jegybevételből és támogatásokból származó bevételek az Annavár programjainak megvalósítását, a meghívott művészek tiszteletdíját, valamint a nagyhörcsöki Zichy-kastély közösségi és kulturális célú működtetését és megőrzését szolgálják.

Az Annavár Baráti Kör Egyesület nonprofit szervezetként működik; a rendezvények bevételei kizárólag az egyesület közhasznú tevékenységeire kerülnek felhasználásra.

🎼 A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.

📷 A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet.
A rendezvényen való részvétellel a látogatók tudomásul veszik, hogy a felvételeken szerepelhetnek, és azok az Annavár kommunikációs felületein megjelenhetnek.

🎟️ A megvásárolt jegyek visszaváltására csak a rendezvény elmaradása esetén van lehetőség.